Többet fizetünk, mint a hollandok (!)
Többet fizetünk, mint a hollandok (!)
Úgy gondolom, nem vagyok sem ünneprontó – mivel a hatalmas parádék nálunk és Moszkvában is elmúltak –, sem kegyeletsértő – a II. világháborúra és a szörnyűségeire visszaemlékező, szomorú ünnepségeken ugyancsak túl vagyunk –, tehát megkockáztathatok néhány bíráló szót papírra vetni.
Mert bárhogy forgatom is az agyamban, a történtek nyomán sehogyan sem akar kialakulni bennem az a hálás köszönet és nagy barátságérzés, amelytől az elektronikus média hónapok óta hangos, és amelyről az írott sajtó cikkezik. Pedig szeretem a kedves, jó hangulatot, a kemény öleléseket, a parolázást.
Szó volt ugyanis a Déli Áramlat gázvezetékről, melyet jörészt kedves orosz barátaink építettek volna, s amelybe Szerbia is már jó előre befektetett néhány milliárd dinárt. Erre – bár nemcsak ezért – nagy és drága katonai felvonulással tisztelegtünk Putyin orosz elnök előtt. Néhány nap sem múlt el, s a nagy szállító közölte: a Nyugat beavatkozása miatt a hatalmas projektum megvalósításából nem lesz semmi. Másik kedves barátunk, szomszédunk, az oroszokat nálunknál kétségtelenül jobban kedvelő bolgárok menten fejet hajtottak az erős akarat előtt, noha az építésből és a szolgáltatásból nekik lett volna a legnagyobb hasznuk. Mi annak reményében, hogy nagy testvéreink valahogy kárpótolnak bennünket, siettünk biztosítani őket, hogy az ő, csakugyan pompázatosan nagyszerű és gazdag hetvenéves győzelmi ünnepségükön (mely a miénk is) föltétlenül részt veszünk köztársasági elnökünk és gárdaezredünk képviseletében.
Pedig közben történt egy s más. Az oroszok megorroltak ránk, mivel a gázt másutt próbáltuk meg beszerezni. Nyugatról, az Adriai-tengeren át, a Krk szigeti elosztó révén – szerencsére ezt a változatott az amerikánusok is túl drágának tartották. Most úgy látszik, hogy a helyzet megoldódik egy azerbejdzsáni, törökországi, görögországi, macedóniai (az országunkat elhagyva pedig magyarországi, ausztriai stb.) vezeték közbevetésével, s azok, akik a „déliben” benne lettek volna, most az új felvetést támogatják, ert a délinél délibb vezetékben való részvétellel próbálnák pótolni azt a veszteséget, amelyet az első meghiúsulása okozott.
Hogy a fölvetett változatokból végül melyik valósul meg, az a (remélhetőleg) közeli jövő titka. Akik eddig a maguk és mások kárára játszották kisded és drága játékukat, majd találnak megoldást... Engem a nagy barátságról szóló propagandapufoktatások bántanak leginkább. Mert az orosz-szerb barátság annyira erős, hogy – nem beszélve a hoppon maradásunkról a Déli Áramlat ügyében – mi például drágábban vásároljuk az orosz gázt, mint a gazdag hollandok. Ők 1000 köbméterért 371, mi pedig 457 amerikai dollárt fizetünk!
Az számomra szinte normális, hogy a legkedvesebb és mindenben egyetértő szomszéd, azaz Fehéroroszország csupán 166 dollárt fizet, ahogyan az is, hogy a továbbra is jó barátnak tekinthető Moldávia 368-at. De hogy a németek miért fizetnek 379, a franciák 394, az osztrákok 397, a gazdag svájciak pedig 442 dollárt, az számomra igazi talány! Vagy inkább így mondanám: nem a gazdaság, hanem a háttérpolitika a mérvadó ezekben a kérdésekben. És mivel Szerbia – a különféle háborúkat kivéve – sohasem adott semmit az oroszoknak, nem kell csodálkoznunk, hogy onnan nem is várhatunk fájdalomdíjat, még békeidőben sem.
Legalább ne hivatkoznánk állandóan a nagy barátságra...
(Írta: BRENNER János, Hét nap, 2015. május 20.)
