Švajcarska košulja

Švajcarska košulja
Prošlo je možda i četrdesetak godina od kada sam sa Borom, izanrednim fotoreporterom, bio na službenom putovanju u Austriji
Janoš Nemet (Οικονομικά/Οικονομικά) Završili smo već posao i spremali se za put kući, kada mu je na centralnom trgu Feldkircha, dok smo sedeli u nekoj kafani, palo na pamet: ostalo nam je još nešto para, hajde da preskočimo u Švajcarsku, ponesimo kući tamošnjeg sira. Tako smo dospeli u jednu od robnih kuća u Buchsu i nakon što smo platili sireve pune rupa, shvatili smo da još uvek imamo nešto para.
Ovaj gradić je poznati skijaški centar, pa smo se odlučili za tople, zimske košulje. Na spratu, u odeljenju konfekcije, dočekao nas je nasmešeni trgovac, koji je verovatno već bio naviknut na kupce iz inostranstva i uslužno nam pristupio. Sa po jednom košuljom u rukama mi smo već raspravljali o njihovom materijalu, koji je podsećao na ono što su naše bake zvale parhetom.
Prodavac u robnoj kući je verovatno primetio da raspravljamo i na srpskom i na mađarskom, kada nam se obratio: Parlare italiano?, smeškao se, dok smo mi, žestoko vrteći glavama, odgovarali „ma kakvi!” Trgovac se nije predavao, brzo je prešao na francuski: Parlez-vous français?, na šta je od nas sledio isti odgovor. Potom se, kao neko kome je na pamet pala spasonosna misao, obratio na nemačkom: Sprechen Sie deutsch? „Ja, ein bisschen”, mucao sam, na šta je on počeo hvaliti kvalitet robe. Ispričao je da i skijaši kupuju takve košulje, materijal im je trajan, a i cena im je povoljna.
Nije nas morao dugo ubeđivati, kupio sam košulju sa žuto-smeđim-sivim kockicama, koja je i danas u upotrebljivom stanju.
Prodavac nas je otpratio do kase, potom do vrata, Boro se već usplahirio, misleći da smo zbog nečeg sumnjivi, ali se on samo oprostio od nas. Prijateljski se rukovao sa nama, uz široke osmehe.
Lagano bazajući ka hotelu zaključili smo kako bi bilo dobro poznavati nekoliko svetskih jezika, da bi na kraju fotoreporter flegmatično odmahnuo: Šta bismo sa tim? Jesi li video ovog trgovca? Da nije znao i nemački, ne bismo od njega kupili ništa! Jednodušni smo međutim bili u tome da bi ovakvi trgovci, koji govore po nekoliko jezika, trebali i kod nas. Verovatno ne samo trgovci, prodavci u radnjama...
Mnogo puta sam se od tada setio prodavca iz švajcarske robne kuće. Nekako mi se čini da kod nas ne bismo lako pronašli takvog trgovca, ili činovnika. Ne mislim, naravno, na boju njegove kože, već na sposobnst prilagođavanja, ali i na poštovanje prema novoj domovini i okolini u kojoj živi. To smatram važnijim, jer ovako na njihovom maternjem jeziku može razgovarati sa komšijama, prijateljima, sa onima koje svakodnevno susreće na ulici, u prodavnici, na placu, ili u kancelariji. Civilizacijska je to tekovina, nedvosmisleno, svojevrsna slika čovekove veličine.
Ko zna, osim tamošnja tri zvanična, službena jezika, možda je govorio i drevni jezik Švajcaraca, retoromanski.
Naravno i svoj maternji jezik, pošto je poreklom bio iz neke od afričkih zemalja.
A svájci ing
Talán negyven éve is van már annak, hogy Ausztriában, szolgálati úton jártam Boróval, a kiváló fotóriporterrel
Németh János (Οικονομικά/Οικονομικά) Dolgunk végeztével már hazafelé készülődtünk, amikor Feldkirch főterén egy kávézóban eszébe jutott: Maradt egy kis pénzünk, ugorjunk át Svájcba, vigyünk ottani sajtot a családnak. Így kerültünk Buchs egyik áruházába, és a lyukas sajtot kifizetve jöttünk rá: még mindig van valamennyi pénzünk.
Ismert sí központ is ez a kisváros, így meleg, téli ing mellett döntöttünk. Fenn, a készruha osztályon mosolygós kereskedő fogadott bennünket, aki nyilván hozzászokhatott már az idegenekhez, és készségesen elénk állt. Mi már egy-egy inggel a kezünkben azt taglaltuk, hogy annak anyaga olyan, mint amit nagyanyánk „pargétnak” nevezett.
Az áruházi eladónak nyilván feltűnt, hogy szerbül is, magyarul is diskurálunk, és ránk kérdezett: Parlare italiano? – mosolygott, mire mi fejünket hevesen ingatva mondtuk, hogy „á, dehogy!” Nem adta fel a bolti eladó, gyorsan franciára váltott: Parlez-vous français?, mire tőlünk ugyanazt a választ kapta. Azután, mint akinek mentőötlete támadt, németül szólt hozzánk: Sprechen Sie deutsch? „Ja, ein bisschen” – makogtam, mire ecsetelni kezdte az áru minőségét. Elmondta, hogy a síelők is ilyet vesznek, hogy tartós az ilyen ingek anyaga, hogy az áruk is kedvező. Nem kellett sokáig győzködnie, megvettem a sárgásbarna-szürkekockás inget, és az ma is viselhető állapotban van.
Az eladó a kasszáig, majd a kijáratig kísért bennünket, Boro már attól félt, hogy valamiért gyanúsak vagyunk, de csak elbúcsúzott tőlünk. Kedvesen, széles mosollyal fogott velünk kezet.
A szálloda felé bandukolva aztán egyetértésre jutottunk abban, hogy jó lenne több világnyelvet is beszélni, de a fotós flegmán leintett: Mire mennénk vele? Láttad ezt a kereskedőt? Ha nem tudott volna németül, nem vettünk volna tőle semmit! Abban viszont maradéktalanul egyetértettünk, hogy nálunk is ilyen, több nyelvet beszélő kereskedőkre lenne szükség. És talán nem csupán bolti eladókra.
Azóta is gyakran eszembe jut az a svájci áruházi eladó. Olyan érzésem van, hogy nálunk alig akad ilyen néger kereskedő, vagy hivatalnok. Elsősorban nem a bőre színére gondolok, természetesen, hanem az alkalmazkodóképességére, na meg az új hazája és környezete iránti tiszteletre. Ezt tartom fontosabbnak, hiszen anyanyelvükön társaloghat így szomszédaival, barátaival, akikkel naponta találkozik az utcán, az élelmiszerboltban, a piacon, vagy a hivatalban. Egyértelműen civilizációs vívmány ez, és az emberi nagyság bizonyítéka.
A három hivatalos ottani nyelv mellett talán még a svájciak ősi nyelvét, a rétórománt is beszélhette.
Na és anyanyelvét is, mivel valamelyik afrikai országból származott.