Континуирани простор за сучељавање мишљења
Kontinuirani prostor za sučeljavanje mišljenja
A véleményszembesítésnek szentelt kontinuális tér
22.07.2015.

Metró a tenger mélyén

Metró a tenger mélyén

Metró a tenger mélyén
Ha a kedves olvasó csak a címnél maradna, nagyon is nagy lenne a lehetősége, hogy félreértse, miröl is szól szövegünk – mert, valójában, metrórol beszélünk, de ennek a metrónak nincsenek vonalai, csak végállomásai, s a kocsibkan sem utasok vannak, inkább látogatóknak és lakóknak lehetne őket nevezni
Đorđe D. (Story) Minden bizonnyal vannak a világon szebb földalatti vasutak mint a New York városát keresztező metró-vagonok, az állomások szépségeiről nem is beszélve (emlékezzünk csak Moszkvára!), de a híres New York-i metró vonalainak hosszával gondolom egyik sem tud vetekedni – de azzal az egyszerű ténnyel sem, hogy ezen a hálózaton nincs pihenés. semmi szünidő: a szerelvények csak naphosszat haladnak-szaladnak, éjféltől éjfélig, nap mint nap, szünnapot vagy órát nem ismerve.
A metrókocsik nemcsak a környezetbarát közlekedés alternatíváját nyújtják, de már több mint tíz éve bevett gyakorlat, hogy a kocsik, kiöregedésük után is szolgálatot telyesítenek. Mondhatnánk úgy is, hogy a szerelvények küldetése nem fejeződik be, miután kivonják őket a forgalomból, nyugdíjazásuk után továbra is „munkában” maradnak.
Kerekeiktől és a székektől, valamint még néhány alkatrészüktől megszabadítva, folytatják küldetésüket, de most már a tenger mélyén! Egészen pontosan: mesterséges korallzátonyként funkcionálnak az Atlanti-óceán mélyén.
Sehol sem találtam adatott arrol, hogy ez kinek jutott az eszébe, de tény, hogy most már több mint tíz éve a vízbe engedik a kiszolgált New York-i metróvagonokat, hogy segítsenek a tengerfenék ökoszisztémájának újjáépítésében. New York-tól Dél-Karolináig számos partszakaszon felhasználták őket mesterséges korallzátonyként. A sajtóban talált adatok szerint egyre nagyobb a harc azért, hogy melyik város/állam kaparintja meg a leselejtezett kocsikat. A tengerfenék az Egyesült Államok közép-atlanti partvonalán nem valami nagyon izgalmas, többnyire homok és csak homok, ami természetesen kevésbé vonzza a halakat és más tengeri lényeket. Ellentétben a tengerfenékre csúsztatott valamikori metró-szerelvényekkel.
Mellesleg, a természetes korallzátonyok, már ahol léteznek, nincsenek túl jó állapotban, a globális felmelegedésnek és az emberi tevékenységnek köszönhetően számuk ijesztő mértékben csökken. A legerősebben az ausztrálok kongatják a vészharangot, 2013-ban felkérték az UNESCO-t, hogy vegye fel a Nagy-korallzátonyt (mely a legnagyobb a világon) a veszélyeztetett világörökségi helyek közé. Az ijedelem oka, hogy negyed évszázad alatt a korallok fele elpusztult Ausztráliában, leginkább az óceánokba engedett hulladék miatt.
Ha jól emlékszek az újsághírekre, ez a kezdeményezés, vagy inkább hívjuk segítség-kiáltásnak, pillanatnyilag nem talált megértésre. Mit lehet erre mondani? Talán meg kel várni, hogy a korralzátonyok teljesen pusztuljanak ki, s majd akor kapcsolunk és nagy erővel neki indulunk menteni az akor már menthetetlent? Valahogy nagyon is ismerősnek érzem az ilyen fajta gondolkodás- és műkődés-formát
Bár vannak, akik a korallzátonyok pótlására egészen érdekes, elképesztő ötleteket javasolnak, s szerintük azokat kellene segítségül hívni a jövőben, azért ez még nem egy életszerű lehetőség, ellentétben például a metrókocsikkal. Ha figyelembe vesszük, hogy a New York-i a világ egyik legnagyobb metróhálózata, több mint 1300 km-es útvonallal, közel félezer megállóval és non stop üzemidővel (minden nap, 0/24-ben közlekednek), van honnan kocsit örökölni az óceánfenéknek. A metróvagonok nem szennyezik a környezetüket (legalábbis, a környezetvédelmi hatóságok véleménye szerint), és New York ingyen adja őket ezekre a környezetvédelmi célokra. Jelenleg több mint 2500 kocsi teljesít víz alatti szolgálatot, de számuk egyre nő.
A szövegünket kísérö/illusztráló képeket Stephen Mallen fotós kapta lencsevégre: a 18 tonnás kocsikat uszályra pakolják, majd egy speciális hidraulikus daru segítségével felemelik őket és beleengedik az óceánba, a végállomásukra. Aztán jönnek a tenger lakosai...

Metro na dnu mora
Da se neko ne prevari, odmah da kažemo da nije reč o javnom saobraćaju koji se odvija po dnu mora, već o obezbeđenju atraktivnije okoline za stanovnike mora.
Morsko dno na potezu od New Yorka do Južne Karoline daleko je od toga da bi bilo razuđeno, uglavnom su to samo peskovite površine, ne preterano zanimljive za riblji i ostali životinjski svet mora... Pre nešto više od deset godina neko se dosetio da promeni konfiguracij morskog dna, potapajući na tom prostoru rashodovana vozila njujorškog metroa.
Pomenuti metro, koji funkcioniše neprekidno, 24 sata dnevno, ima jednu od najdužih mreža na svetu, dugu više od 1.300 kilometara, sa oko pet stotina stanica, pa ima odakle da se obezbeđuju vozila kojima se morsko dno pravi privlačnijim za stanovnike dubina.
Došlo je dotle da se sada već vodi prava bitka kako bi se obezbedila rashodovana vozila metroa za svoj deo obale. Kako i ne bi, kada se ona ustupaju besplatno, a pre poranjanja u morske duboine uklanjaju se točkovi, sedišta i još neki delovi opreme. I to je sve, jer stručnjaci tvrde da kola metroa ne zagađuju morske dubine.
Trenutno više od 2.500 vozila metroa obavlja svoju novu dužnost na dnu mora. Kola metroa, „olakšana” kako smo opisali, nekoliko puta godišnje ukrcavaju se na šlepove, sa kojih se hidrauličnim dizalicama podižu i spuštaju u okean, na njihovu krajnju stanicu, kako bi kao veštački „korali“ pomogle stanovnicima morskih dubina. Fotografije koje prenosimo snimio je Stephen Mallen.