Континуирани простор за сучељавање мишљења
Kontinuirani prostor za sučeljavanje mišljenja
A véleményszembesítésnek szentelt kontinuális tér
19.12.2018.

Nyelvekről, emberekről

Nyelvekről, emberekről

Nyelvekről, emberekről
Mostanában hallottam az egércsaládrol szóló tanulságos viccet, melynek különös aktualitást ad egy közvetlen környezetemben történt eset is
Németh János (Messenger) Nézzük előbb a viccet.
Sétára indul egéranyuka a gyerekeivel, és az egyik bokor mögül kiugrik a macska. „Hamm, bekaplak benneteket!” – mondja, mire a kétségbeesett anyaegér elkezd ugatni. A macska meglepődik, majd pedig eloldalog. Gyerekeit ekkor így inti az egérmama: „Most láthattátok, milyen jó, ha az egerek is több nyelvet beszélnek...”
Nálunk, itt a Rádióban időnként kisebb gabalyodást okoz, hogy a telefonközpontunkat kezelő, egyben a portási teendőket is ellátó urak nem beszélik a magyar nyelvet. Ennek következtében minden magyarul beszélő telefonálót simán a mi szerkesztőségünkbe kapcsolnak. Azt is, aki másik részleget, nem nálunk dolgozó személyt keres. A minap az egyik takarítónő vette fel a hallgatót, és magyarul szólt bele, mire öntudatos kollégám azonnal kioktatta: ne beszéljen magyarul, mert a leskovaciak nem tudják, hogy jó számot kapnak-e, ha bennünket keresnek. Meg sem fordult a főszerkesztői posztra ácsingozó hölgy fejében, hogy szukség esetén szerbul is beszél (vele és sok más velünk együtt élő és dolgozó kollégánkkal ellentétben) a takaritóasszony. Arra végképp nem gondolt, mi van, ha a BBC-ből, a Deutsche Welleből, az Amerika Hangjából, netán a Magyar Rádioból hívnak bennünket. Mert akkor aztán csakugyan nagy bajban vannak a telefonközpontot kezelő derék urak. Nagyobb problémájuk lehet, mint a vicbéli egérmamának.
Persze, a hatályos törvényekre, alkotmányra, rendelkezésekre és határozatokra való hivatkozás semmit sem ér. Kollégáink és szomszédaink, barátaink és üzletfeleink egy része
még mindig az államnyelv mindenhatóságára esküszik. Ha jobban odafigyelünk, azt is észrevesszük, hogy azért tesznek így, mert csupán, egyedül és kizárolag anyanyelvükön képesek megértetni magukat. Ezért idegenkednek minden más nyelvtől, a magyartól is, amellyel naponta találkoznak.
Ugyancsak néhány hete javasolta az egyik közismert szabadkai tanár, hogy tegyem már szóvá: miért nem figyelnek oda az esküvőkön az állami szertartást végző anyakönyvvezetők beszédkulturájára. Arra, hogy miként adják össze                                                                                az ifjú párt azok, akik nem anyanyelvi szinten beszélik a menyasszony és a vőlegény nyelvét. Akaratlanul és önkéntelenül is rontva így az ünnepi hangulaton.
Magyaráztam, hogy természetes lenne, ha a bunyevácokat bunyevác, a magyarokat magyar, a szerbeket szerb, a horvátokat horvát anyakönyvvezető adná össze. Akár Csantavéren, akár Tavankúton, akár Királyhalmán, Györgyénben vagy Nagyfényen esküdnek egymásnak örök hűséget. Pénzbe ez nem kerül, de igényel egy kis odafigyelést. Mondjuk hivataloskodóan: kisebb kádermozgatás kell az ilyen esetekben. Mert vannak az adott nyelvet a megfelelő szinten beszélo hivatalnokok, akik képesek elegett tenni még az ennyire apró elvárásnak is. A nagy dolgok ugyanis gyakran apró események és részletek fügvényében is rosszul alakulhatnak. Jobb ezt megelőzni. És ehhez csupán egy kevéske jóakaratra, kicsike jóindulatra, egy picinyke odafigyelésre van szükség.
Ahogy az idegen nyelvek tanulása sem nehéz, a környezetünkben élők nyelvének ismerete pedig egyértelműen gazdagabbá tesz bennünket. Láttam én már megrökönyödött montenegróit, akinek elszavaltam Njegoš Hegyek koszorújának egy rövidke részletét, és úgy kellett fellocsolni. De megértette, hogy ennyivel gazdagabb vagyok nála, aki amúgy évtizedek óta él Szabadkán, de Petőfi nyelvén tisztességesen még köszönni sem tud. És van fordított példa is: Mit ér ugyanis, ha betéve tudom a Nemzeti dalt, a Himnuszt és a Szózatot, de nem ismerem szerb nemzetiségű szomszédom nyelvét, fogalmam sincs a velem együtt élők kulturájáról és torténelméről?
Sokan egyébként már gyerekkorunkban megtanultuk, hogy ahány nyelvet tudsz, anynyi embert érsz.
Ennek igazát a mai napig még senki sem cáfolta.
Gondoljunk a viccbéli egérmama esetére, amely egyértelműen bizonyítja, mennyire bölcsek voltak elődeink.
Ha pedig most a szőrszálhasogatók azt kérdeznék, hogy na és mi van, ha nem a macska, hanem egy egerészölyv támadja meg azt az egércsaládot, akkor valamelyik világnyelv megfelelő szintű elsajátitására biztatnám az egereket.
Hátha az emberek is megértik.
(Németh János szövege még 2006-ban jelent meg, s most elővettem, gondoltam, rábeszélem, hogy aktualizálja... Azonban János szerint nincs itt mit változtatni, tehát a cikket eredeti formá(já)ban közöljük)