Hova-tovább majdnem négy évtizede ismerem a Tanár Urat. A nagy kezdőbetük nem elírások, nem véletlenek, hiszen tanítványai, kollégái mindig is nagyon tisztelték, a számtalan újságcikk hozama egy bizonyos méretű népszerűség is volt... Ami nem csak a személyét illette meg, a halk, kimért, de mindig is erősen megfontolt magatartását, hanem az írásaiban, tanulmányaiban kifejtett nézeteket is. Szabadka és Vajdaság nem csak magyar közösségének egyik legkiemelkedőbb közéleti személyisége, akinek ma is, amikor 85--ig életévét írja (ma, március 29--én van a születésnapja), még sok mondanivalója van. Sajnos, dr. Tóth Lajos észrevételeire, ötleteire, tanácsaira nagyon sokszor nem figyeltünk oda, végig sem hallgattuk mit is szeretne mondani. Még nem érett meg az ideje, ez most éppen egy nagyon rossz pillanat, nincs pénz, hogy ezt meg tudjuk valósíttani... Kifogás azonban mindig is volt elég. De talán ez a gondolkodó ember(ek) sorsa, a gyakori meg nem értés, a javaslatok mellőzése, a süket falakkal való beszélgetés -- ha az effajta monológot beszélgetésnek lehet egyáltalán nevezni.

-- 10 könyv (hét monográfia, önéletrajz és két történelmi olvasókönyv társszerzővel),

-- 95 tanulmány -- tudományos dolgozat 15 hazai és anyaországi folyóiratokban, tanulmánygyüjteményekben -- három nyelven,

-- 126 a pedagógiai és más társadalomtudományi folyóiratokban és szaklapokban megjelent írásainak száma (ez nem öleli fel a főszerkesztői előszókat, könyvszemléket és interjúkat), 185 újságcikke (az öszszes magyar nyelvű vajdasági és horvátországi napi-- és hetilapban, a Magyar Szó Szülő-Gyermek-Iskola rovatban 75 cikk, a Kilátóban 33 írás, és a belgrádi, újvidéki valamint szabadkai szerb, ill. horvát nyelvű napilapokban).

Ez összesen 416 írás - kiadvány...

Kutatásaival és megjelent publikációival főleg az oktatás és nevelés következő témaköreit ölelte fel:

-- oktatásirányítás, oktatásszervezés, iskolavezetés -- fejlesztési stratégiák,

-- az oktatás hatékonysága és korszerűsítése; a nevelőmunka fejlesztése,

-- a magyar nyelvű oktatás és a nemzeti egyenrangúság megvalósításának kulcskérdései, amelyeket kopácsi tanítóskodásától napjainkig szívügyének tekint.

A könyv melyből idéztem itt van a kezemben: Dr. Tóth Lajos, Viharos életpályám szellemi hagyatékaiból, üzeneteiből címmel és Jövőképeim, apró betűkkel szedett alcímmel. Hónapokkal ezelőtt került a kezembe, de akkor, az újságban ahol akkor dolgoztam, nem volt lehetőségem megjelentetni valamit is róla. Közös ismerősünk kérte is Tóth tanár urat, legyen türelmes, várjon egy kicsit... Nos, most semmi akadálya, hogy írjak róla, s mégis kicsit tanácstalanul ülök a gép előtt, a könyvvel a kezemben: úgy érzem, ez sokkal nehezebb feladat, mint annak idején vizsgázni a tanár úrnál... Ami akkor sikerült is, hiszen oklevelemen is, az akkori szabadkai Tanárképző Főiskola oklevelén, ott van dr. Tóth Lajos igazgató aláírása.

De, hogyan mutassak be egy egyszerű cikk terjedelmében egy egész életpályát, életművet, még akkor is ha az említett könyv annak csak legfőbb, válogatott részeit tartalmazza? Maradjunk tehát a nemzeti egyenrangúság kérdésénél, amely állandóan Tóth Lajos érdeklődésének középpontjában állt.

Számunkra égető kérdés, mi készteti a magyar nemzetiségű szülőket arra, hogy gyermeküket szerbhorvát tannyelvű óvodába vagy iskolába írassák. Az elmúlt években, az általános iskolákban ez a számarány elérte a 20 százalékot. Hihetetlennek tűnő és aggasztó adat, hiszen történelmileg igazolt tény, hogy az anyanyelvű oktatás a nemzeti kisebbségek számára létkérdés. Ez fenmaradásuk és fejlődésük egyik alappillére.

Már húsz évvel ezelőtt is szorgalmaztam, hogy ezt a problémát tudományos igénnyel kellene tanulmányozni: feltárni az okokat, az indítékokat, a kételyeket, az esetleges félelmek gyökereit. Régebben, pl. a hetvenes évek elején ez úgyszolván tabu, tiltott téma volt. Emlékszem, milyen felháborodást váltott ki a pártállam egyes szerveiben és "mérvadó" tisztségviselőinél a Nyelvművelő Egyesület szabadkai szervezetének a szülőkhöz intézett felhívása, amelyben a anyanyelvű oktatás előnyeit igyekeztünk bizonyítani. Sajnos még a magyar szakos (és más szakos) tanárok között is akadtak, akik helytelenítették az akciót...

A társadalmunkban vegbemenő demokratizálódási folyamatok remélhetőleg eltüntetik az ilyen tabu témákat, a multra jellemző kétarcúságot ("a joga ugyan adva van, de a gyermek érvényesülése érdekében jobb, ha lemond róla" -- sugallták egyesek "jóhiszeműen"), és a nemzetközi egyezményekkel összhangban, minden szempontból jobb feltételek jönnek létre nálunk is az egyenrangúság megvalósítására, az oktatás megszervezésére a nemzetiségek nyelvén az óvodától az egyetemig, írta Tóth Lajos a Milyen tanítási nyelvű tagozatra írassam? című, a Magyar Szóban, 1991. április 7--én.

A tanár úr abban a pillanatban nem tudhatta, nem is sejthette, hogy az elkövetkező évek során nem hogy jobb feltételek jöttek létre, hanem az esztelen háboruk (melyekben nem is vettünk részt!), s minden ami velük jött, visszazülesztették társadalmunkat s szinte elsőpőrték a nemzeti egyenrangúság területén is az addig elért eredményeket.

Az az időszak azonban elmúlt, a helyzett megváltozott, Szabadkán (ha máshol még nem is) egyre több nem magyar ajkú gyerek tanulja a magyar nyelvet is és egyre több figyelmet szentelnek a magyar nemzetiségű gyerekek szerb nyelvtudásának. Mégis...

Nincs egyensúly és egyenlőség a nyelvek használata között, mindez akadályozza a magyar szellemiség megvalósulását. A nevelőknek már az általános iskolákban ki kell építeniük a diákok nemzeti öntudatának az alapjait... Egy többnemzetiségű társadalomban az együttélés problematikájának eltörlése már az iskolában kell, hogy megtörténjen. A gyerekek fogékonyak, nyitottak, közös sport- és kultúresemények szervezésével lehet legsikeresebben egymáshoz közelíteni a két nemzet fiataljait. A másik jelentős probléma a szerb nyelv tanulása. Azok a diákok, akik heterogén (megjegyzés: valószínűleg elírás; talán homogén kellene, hogy áljon) magyar környezetben nőnek fel, és ritkán hallanak szerb szót, sokkal nehezebben sajátítják el a szerb nyelvet. A szerb nyelvet mint krnyezetnyelv oktatását szolgáló tankönyv viszont olyan elavult, unalmas és nehezen érthető szövegeket és gyakorlatokat tartalmaz, amelyek csak gátolják a nyelv elsajátítását. szinte úgy tűnik, mintha a felelős szemályek, akik ezeket a könyveket jóváhagyták, nehezíteni akarnák a szerb nyelv tanulását. Az viszont elengedhetetlen az érvényesüléshez. A megoldás kulcsa négy pontból áll: a tanterv megújítása, korszerű tankönyvek, képzett tanárok és a pozitív légkör kialakítása, mutatott rá a megoldásra Tóth tanár úr (Magyar Szó, 2009, január 12, Dacolva a szélviharral).