A húszas-harmincas évek építészetéről, a szabadkai színház lebontásáról, a napjainkban gombamód szaporodó új épületekről beszélgettünk dr. Klein Rudolffal

Dr. Klein Rudolf neves építész, egyetemi tanár Budapesten él. A magyar fővárosban, Izraelben és szülővárosában, Szabadkán is tanít. Nemrégiben Szabadkán annak a könyvnek a bemutatóján találkoztunk, amely a két világháború közötti építészetről szól. Először is azt kérdeztük tőle, miért fontos egy ilyen könyv, amely a húszas és harmincas évek építészetének jellemzőit taglalja Szabadkán, Szegeden és Temesvárott.

Az egykori színházépület olyan volt, mint egy gigantikus vár. Mint az édesanya ölelő karja, ha gyermekét hazavárja. Öreg volt, bölcs és tiszteletet parancsoló.

Azon a reggelen haláltusáját vívta. Az utána maradó porfelhő még órákig kerengett a városközpont felett. Megpihenni rátelepedett a Városi Könyvtár épületére, a Városháza homlokzatára, a szomszédos épületek tetejére. Most már tudom: egy másfél évszázados épület lelke búcsúzott akkor, azon a májusi napon némán, hosszasan a helytől, amely bölcsője és sírhelye is lett egyben...

Obljetnica rušenja Narodnog kazališta ili čekajući Godoa

I tako, počela je izgradnja novostarijeg kazališta, a ružnijeg. Mnogi su oduševljeno tužni, nestrpljivo, bar oni koji prežive očekuju, prvu premijeru, a šuška se šuška, bar u političkim krugovalima, da će to biti Becket, drama „Čekajući Godoa". Stariji ne vjerujem da će to iščekati, a mlađima Becket će već biti demode. Poslije uspjele Ristićeve predstave, (Stolice, ne od Ioneska) stolice i luster marš napolje, devastacija kazališta je počela. Jer je on, Ljubiša Ristić, htio avangardno ambijentalno kazalište. I poslije toga se zbilja nešto moralo učiniti i učinjeno je, a dobro je znano da je spoj politike i umjetnosti bastard, a i vraćalo se dugo, kao u Kavafijevoj pjesmi „Barbari nisu došli, a bili su za senatore ipak neko rješenje".