Korsós Tamás: Karrierdiplomata vagyok
Interview
piše: Turi Tibor   

A szabadkai főkonzul mint házasságközvetítő

Korsós Tamás újonnan kinevezett szabadkai főkonzul február 1-jén foglalja el állomáshelyét. Mint szegedi látogatásán elmondta, elsődleges feladatának tekinti előkészíteni a kétoldalú találkozókat, felkeresni és összehozni a vajdasági és a magyar gazdasági partnereket, közvetíteni az üzleti felek között, regionális együttműködést kezdeményezni, erősíteni Szeged és Szabadka testvérvárosi kapcsolatát, segíteni Szerbiának az uniós tagságra való felkészülésben, összehangolni a két ország fejlesztési terveit, amelyekkel uniós forrásokra lehet pályázni.

Korsós TamásA magyar kormány képviseletében bármely szerb hatósághoz, civil vagy gazdálkodó szervezethez fordulhatok a nemzetközi jog alapján, továbbá fel tudom ajánlani azt a segítséget, amit adott esetben a magyar partnerek nyújthatnak Szerbiának és a Vajdaságnak az európai közeledés vonatkozásában. Mintegy házasságközvetítő, összehozhatom a partnereket - pontosít félig viccesen Korsós Tamás.

Miért fontos Magyarország számára ez az együttműködés és segítségnyújtás, hiszen bizonyos értelemben vetélytársakról van szó?

Történelmileg, identitás tekintetében, kulturálisan Vajdaság nagyon fontos helyet foglal el. Valamikor közös történelmünk része volt, egy országban éltünk. Ők a magyar kultúrát, a magyar nemzetet ugyanúgy reprezentálják örökségükben, mint bármelyikünk. Szerbiának és az egész Nyugat- Balkánnak európai elhivatottsága rövid időn belül talán megvalósul, és akkor a közös Európában fogunk majd élni. Magyarország számára Szerbia azért is fontos, mert Vajdaságban található a legnagyobb magyar közösség. Az államközi és kormányközi kapcsolatok talán annál szorosabbak, minél több külképviselet működik egy országban. A Vajdaságban rendkívül sűrű együttműködési és kapcsolódási szövet létesült az ottani és a magyarországi, különösképpen a dél-alföldi régió között. A szabadkai főkonzulátus ezért egyfajta nagykövetsége Magyarországnak a Vajdaságban.

Mi lesz az első teendője, miután elfoglalja főkonzuli székét?

Hozzá kell igazítanom a főkonzulátus ellátottságát a jelenlegi feladatokhoz. Nem egy örömteli feladat, de mivel a vízumhatósági tevékenység egyik napról a másikra megszűnt, sajnos le kell építeni az ehhez tartozó infrastruktúrát. A megváltozott feladatokhoz igazítjuk majd a megváltozott struktúrákat.

Korsós TamásRendelkezik-e a főkonzul úr balkáni országokban szerzett tapasztalatokkal?

Karrierdiplomata vagyok. A Balkánon ez lesz az első állomáshelyem. Dolgoztam korábban a párizsi és a római nagykövetségen. Legutóbb Milánóban voltam főkonzul, a köztes időben pedig a külügyminisztériumban dolgoztam különböző területeken.

Az ellenzék szerint Magyarország nem támogathatja Szerbia EU-s tagságát, amíg nem tisztázódnak a két ország kapcsolatát terhelő nyitott kérdések, gondolok itt elsősorban 1944/45-ös délvidéki magyarellenes megtorlásokra.

Köztisztviselő vagyok, ezért a mindenkori politikai többség és az ellenzék viszonyát és az ő álláspontjukat nem vagyok hivatott kommentálni. A külügyminisztérium alkalmazottjaként diplomata vagyok a Vajdaságban. Ez természetesen nem jelenti, hogy ne lenne véleményem. Mindenképpen hosszú folyamat lesz - ahogy Magyarország esetében is volt - Szerbia EU-s csatlakozása. Természetesen szem előtt kell tartani az értékeket, kritériumokat. Ebbe beletartozik a kisebbségek és közösségek egymás mellett élése a tolerancia jegyében, az emberi és szabadságjogok kölcsönös tiszteletben tartása. Ha majd elindul a közeledési folyamat, részleteiben is szemügyre kell venni, melyek azok a feltételek, amelyek mentén a konkrét csatlakozási tárgyalások haladhatnak. Most még korai lenne nekem meghatároznom, melyek ezek. A II. világháborút követően a legfontosabb, hogy a ma is élő hozzátartozók gyászolhassanak, tudják, hol nyugszanak hozzátartozóik, és leróhassák kegyeletüket a sírjuknál. Ez alapvető emberi jog. Első lépésként annyi történt, hogy a két ország köztársasági elnöke levelet intézett a tudományos akadémiák elnökéhez, amelyben kérik az említett események feltárását vizsgáló bizottság megalakítását. A „hideg napok" történetét mi feldolgoztuk, úgy érzem azonban, van még feldolgozandó téma. Hosszú feladat lesz: adjuk meg a kegyelet lehetőségét a ma élő hozzátartozóknak.

(Turi Tibor, /fotó: Gémes Sándor/, Szeged Ma, 2010. január 26)

Komentari
Dodaj Novi Pretraga
Dodaj komentar
Ime:
Email:
 
Websajt:
Naslov:
UBBCode:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Morate navesti anti-spam kod koji stoji na slici.
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."


Slični tekstovi:
Noviji tekstovi iz ove rubrike:
Stariji tekstovi iz ove rubrike:

 

Interview

News image

levi - box1

Feuilleton

News image

Gradovi

News image

levi - box2

Custom HTML advanced (JTricks.com)

Najnovije

Dokle će nam Dudova šuma ostati pluća grada?

Govoreći o šumama, Subotica ima ne samo njih ...



Najlepši delovi šuma na pesku

** Često se govori da mi stanovnici severne ...



Natura i Emerald

** Koncept i praksa zaštite prirode se u ...



Još jedno umiruće panonsko jezero

Kelebijsko je najstarije vodeno telo okoline grada, voda ...



Diurnarius

Story

News image

Tiha noć, sveta noć

** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav...



News image

Subotica na markama

** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom...



News image

Szüreti szabályok

Elmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés...



News image

A kertészsor sor(s)a

Kertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb...



Relax

News image

Hatékonyság

Egy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn...



News image

E, to kod nas ne može

Dogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj...



News image

A helyes táplálkozásról

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé...



News image

Policajac kaznio policajca - samog sebe

Prema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst...




© 2009. DIURNARIUS
Impressum

JoomlaWatch Stats 1.2.7 by Matej Koval