Kezdjük el mi, szabadkaiak is
Society
piše: Németh János   

A belügyminiszter bejelentette, hogy ma vádat emelnek mintegy 50 szerbiai polgár, a miniszterelnök elleni merénylet résztvevői ellen. Valójában összeesküvést kellene mondani, hiszen bűnszövetkezetben elkövetett cselekménnyel vádolják őket. Nem csupán a közvetlen elkövetőket, hanem a szervezőket, a megrendelőket, a háttérben eddig meghúzódott szürke eminenciásokat is. Azokat, akik csak biztatták, netán ihlették a gonosztevőket.

Kétségtelen ugyanis, hogy a több mint egy évtizede gyilkoló bűnbandák létrejöttéhez és zavartalan működéséhez is kellett egy társadalmi légkör: egy olyan milieu, amelyben háboritatlanul rabolhattak és gyilkolhattak. Amely lehetővé tette számukra, hogy szabadon mozogjanak az országban, hogy lefizessenek birókat, ügyészeket, rendőröket, felügyelőket. Ez utóbbiak között, sajnos, harctéri ismerőseik, illetve bajtársaik is voltak. Akik ingyen, vagy pénzért tájékoztatták őket mindarról, ami érdekelte őket, fontos volt számukra.

A kormány tagjai jelezték ugyanakkor, hogy erélyes harcot inditanak a gazdasági bűnözés ellen, tehát sorra kerülnek azok is, akik a múlt század utolsó évtizedében hirtelen, és az egyszerű emberek számára titokzatos módon mesés vagyonokra tettek szert. A háborús nyerészkedőkre, milliók szenvedésének arcátlan vámszedőire is.

Nem akarok most azokról beszélni, akik ebbe a kategóriába tartoznak. Szemmel látható ugyanis, hogy kik szenvedték meg anyagilag is azt az évtizedet, és kik gyarapodtak hihetetlen és elképesztő módon. Nyilván nem a tiz évvel ezelőtti infláció idején, az akkori egy márkás fizetésükből épitették palotáikat.

Fontos kérdés számomra, hogy mi lett azokkal, akik rendszeresen zaklatták az Ellenállás aktivistáit, akik hajnalonként, pontosabban minden hajnalban előállitották néhányukat, frászt hozva ezzel hozzátartozóikra, családtagjaikra. Hol vannak ma ezek a nyomozók, ezek a rendőrök, ezek a rendőrségi főnökök? Kicsik és nagyok, alá- és fölérendeltek. Feltehetően még mindig dolgoznak. Egyenruhában, ugyanazon a rendőrségen. Hacsak nem mentek néhányan nyugdijba az elmúlt két és fél év alatt...

Hol van például most az a volt szabadkai rendőrfőnök, akinek uralkodása idején történtek azok a szörnyű gyilkosságok a község (és nemcsak a község) területén? Vajon őt miért nem kérdezik meg a Marinko Magda és bandája által egy évtizede elkövetett bűncselekmények hátteréről a nyomozati szervek? Őt vajon ki védi? Miért van az, hogy a Kard fedőnevű akció során Szabadka község területén - a belgrádi NIN információi szerint - csupán néhány autótolvajt és csempészt vettek őrizetbe? Vajon a nagy halak itt, nálunk, megint megúszták?

Mivel őket nem tartóztatták le, azon sem kell csodálkoznom, hogy nem került még börtönbe az a rendőr, aki 2000. október 5-én estefelé a községi börtön mellett gumibottal vert egy idős nénit, és aki egy fiatalkorút is alaposan helybenhagyott néhány hónappal korábban egy diszkó előtt. Ez utóbbi ügynek folytatása is volt, a fiút pénzbüntetésre itélte akkor a biróság. A rendőr felelőssége föl sem merült.

Sorolhatnám, persze, tovább is. A választási csalásokat elkövető birák felelősségre vonásának elmaradását, az akkori valós pénzügyi machinációk elkövetőinek büntetlenségét, és igy tovább. Vagy azoknak a személyeknek az előállitását, akik - szintén tiz-tizenegy évvel ezelőtt - Palicson fegyverrel muzulmán foglyokat őriztek az ottani campingben, és akik ezeknek a szerencsétleneknek egy irányba érvényes útleveleket is kiadtak. Itt, a szabadkai rendőrségen. Később a magyar állam is tiltakozott a szabadkai pályaudvarról inditott szakadatlan menekültáradat miatt.

Persze, azok felelőssége is érdekes kérdés lehet, akik ünnepelték a harcterekről visszatérő önkénteseket, akik egy itteni újságban dicshimnuszokat zengedeztek róluk, vagy aki ebben a rádióban interjút készitett Seselj vajdával és Arkan parancsnokkal. Nem fizetett választási műsort, hanem szombat délelőtti beszélgetést. De még 2000-ben, október előtt is vendégül látták itt, ebben az épületben a radikális minisztereket, amikor már hirhedt tájékoztatási törvényüket propagálták.

Van tehát éppen elég szemét itt, ezen a portán is.

Ideje lenne hozzáfogni a takaritáshoz.

Nekilátni a semmiképpen sem kis feladatnak.

De: nem olyan túl nagy város ez. Ismerjük egymást, tudjuk, ki mit és hogyan tett a közelmúltban. Fényképek, más technikával készült bizonyitékok is rendelkezésre állnak.

Javaslom: kezdjük el mi, szabadkaiak is ezt a munkát.

Egyébként is tart még a tavaszi nagytakaritási akció...

(Szabadkai Rádió, 2003, április 29.)

Komentari
Dodaj Novi Pretraga
Dodaj komentar
Ime:
Email:
 
Websajt:
Naslov:
UBBCode:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Morate navesti anti-spam kod koji stoji na slici.
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Interview

News image

levi - box1

Feuilleton

News image

Gradovi

News image

levi - box2

Custom HTML advanced (JTricks.com)

Najnovije

Dokle će nam Dudova šuma ostati pluća grada?

Govoreći o šumama, Subotica ima ne samo njih ...



Najlepši delovi šuma na pesku

** Često se govori da mi stanovnici severne ...



Natura i Emerald

** Koncept i praksa zaštite prirode se u ...



Još jedno umiruće panonsko jezero

Kelebijsko je najstarije vodeno telo okoline grada, voda ...



Diurnarius

Story

News image

Tiha noć, sveta noć

** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav...



News image

Subotica na markama

** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom...



News image

Szüreti szabályok

Elmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés...



News image

A kertészsor sor(s)a

Kertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb...



Relax

News image

Hatékonyság

Egy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn...



News image

E, to kod nas ne može

Dogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj...



News image

A helyes táplálkozásról

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé...



News image

Policajac kaznio policajca - samog sebe

Prema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst...




© 2009. DIURNARIUS
Impressum

JoomlaWatch Stats 1.2.7 by Matej Koval