Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament?
Press clipping
piše: hirhalo@fw.hu   

Becsey Zsolt (EPP-ED, Fidesz) és Tőkés László (EFA/Greens) szervezésében közmeghallgatás az Európai Parlamentben, 2009 április 1-jén, 16.30-18.30, Spinelli épület, 1G2 terem

Az idén januárban már négy esztendeje volt, hogy az Európai Parlament úttörő vállalkozásként tényfeltáró bizottságot küldött a Vajdaságba, a 2004-ben tetőzött kisebbségellenes megmozdulások kivizsgálására.

spinelliE tényfeltáró bizottság jelentését az Európai Parlament saját határozata értelmében hivatalosan, az arra illetékes Emberjogi Albizottságban kellett volna megvitatni, szükség esetén európai intézkedések meghozatalára a Vajdaság soknemzetűségének megvédése érdekében.

Erre a vitára azonban a tényfeltáró bizottság programját javasló, a bizottságban aktívan részt vett Becsey Zsolt kitartó sürgetésére sem került sor.

Most Tőkés László és Becsey Zsolt, valamint az általuk képviselt Zöldek/az Európai Szabad Szövetség és az Európai Néppárt europarlamenti közmeghallgatással pótolják e mulasztást.

A közmeghallgatás (hearing) célja, hogy áttekintse, miként alakult a nemzeti és etnikai kisebbségek vajdasági helyzete az utóbbi négy évben, emberjogi, gazdasági, jogi, politikai és kulturális-oktatási tekintetben.

A közmeghallgatás visszaigazolt előadói:

Bozóki Antal, ügyvéd - "Árgus" Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület,

Sonja Biserko - a Szerbiai Helsinki Bizottság vezetője,

Sonja Licht - a Belgrade Fund for Political Excellence alapítója és elnöke, az International Centre for Democratic Transition (ICDT) végrehajtó bizottságának elnöke,

Süge Zsolt - Emberi Jogi Központ, Szenttamás/Srbobran

Petar Teofilovic - vajdasági ombudsman

A közmeghallgatás nyelve: magyar és angol (szinkrontolmácsolással)

A sajtó és minden érdeklődő felvilágosításért fordulhat:

- Ova adresa el. pošte zaštićena je od spam napada, treba omogućiti JavaSkript da biste je videli ; tel.: + 32 2 28.47.888;

- Ova adresa el. pošte zaštićena je od spam napada, treba omogućiti JavaSkript da biste je videli ; tel.: + 32 2 28.47.801

www.becseyzsolt.hu

Komentari
Dodaj Novi Pretraga
Dodaj komentar
Ime:
Email:
 
Websajt:
Naslov:
UBBCode:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Morate navesti anti-spam kod koji stoji na slici.
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Povezani članci

Interview

News image

levi - box1

Feuilleton

News image

Gradovi

News image

levi - box2

Custom HTML advanced (JTricks.com)

Najnovije

Dokle će nam Dudova šuma ostati pluća grada?

Govoreći o šumama, Subotica ima ne samo njih ...



Najlepši delovi šuma na pesku

** Često se govori da mi stanovnici severne ...



Natura i Emerald

** Koncept i praksa zaštite prirode se u ...



Još jedno umiruće panonsko jezero

Kelebijsko je najstarije vodeno telo okoline grada, voda ...



Diurnarius

Story

News image

Tiha noć, sveta noć

** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav...



News image

Subotica na markama

** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom...



News image

Szüreti szabályok

Elmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés...



News image

A kertészsor sor(s)a

Kertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb...



Relax

News image

Hatékonyság

Egy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn...



News image

E, to kod nas ne može

Dogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj...



News image

A helyes táplálkozásról

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé...



News image

Policajac kaznio policajca - samog sebe

Prema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst...




© 2009. DIURNARIUS
Impressum

JoomlaWatch Stats 1.2.7 by Matej Koval