A hatalom pontosan dokumentálta a kivégzéseket
Press clipping
piše: Ternovácz István   

Mezei Zsuzsannának, a Vajdasági Levéltár munkatársának interjúja

Milyen dokumentációval rendelkezik a Vajdasági Levéltár az 1944-45-ös magyarellenes kivégzésekről?

slomljenakrila- Harminc folyóméternyi hosszúságú és 650 doboznyi vajdasági vonatkozású levéltári anyaggal rendelkezünk. Ez hatalmas mennyiségű felhalmozott anyag, ha figyelembe vesszük, hogy a megszállók és az együttműködők bűncselekményeit kivizsgáló vajdasági bizottság 1944 közepétől (ez még a „felszabadulás" előtti időszak) 1948 áprilisáig négy éven át működött. Akkor nagy hirtelen befejezte a munkáját, ugyanis ebben az időszakban már új ellenség

A Vergődő madár emlékmű a Zentai temetőben

keresésével foglalkozott, hiszen közben kirobbant a Tájékoztatási Irodával kapcsolatos ügy. Belgrádban a Jugoszláv Levéltárban ennél is több, mintegy ezer folyóméternyi anyag gyűlt össze az említett időszakból.

Sok a munka és kevés a kéz. A kérdéses időszak egyedüli magyar kutatójaként hogy győzi a munkát?

- Kiválasztottam, hogy mire összpontosítok. Én a bírósági ítélet nélkül kivégzettekkel kapcsolatos adatokat kutatom. A levéltári adatok arról tanúskodnak, hogy az áldozatok neve mellett az „osuđeni", vagy a „presuđeni" minősítés szerepel. Előbbieket bírósági ítélet útján, utóbbiakat anélkül végezték ki.

Hány ilyen áldozat nevét sikerült összeírnia?

- Számítógépemben mintegy 8000 név (személyi adat) jött eddig össze. Ezek között azonban vannak átfedések, amelyeket lassan tisztázok. Ezek közül valószínűleg 5500-6000 név marad meg. Az Újvidéki Levéltári anyag azonban nincs a birtokunkban, eltűnt, de nyomára bukkantunk. Most ott tartunk, hogy kérvényeztük a Szerbiai Levéltártól, hogy juttassák vissza számunkra a Vajdasági Levéltárt megillető újvidéki forrásanyagot. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a kivégezettekről az akkori hatalom pontos nyilvántartást készített. Minden áldozatról külön személyi kartont vezettek. Nem spontán gyűjtötték össze a kivégzendőket. Az akkori hatalom 1945. február 4-én az ún. 54/45-ös rendeletében azt követelte a települések vezetésétől, hogy küldjék el a kivégzettek névsorát. Ezeknek a névsoroknak a kutatásával foglalkozom. Községenként több-kevesebb részletességű névsorokkal szolgáltak. E névsorokat kell nekem megtalálni, mert nem biztos, hogy az iktatókönyvekben és a személyi kartonokban minden adat fellelhető.

Reális azt föltételezni, hogy több tízezer áldozata volt az 1944-45-ös magyarellenes atrocitásoknak, ahogy nap, mint nap halljuk?

- Nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, de becslésem szerint legfeljebb 10-12 ezer ítélet nélkül kivégzett áldozat nevét sikerül majd összeírnimezeizsuzsa a vajdasági levéltári adatok alapján. Ebben nincsenek benne az Újvidéken kivégzettek. De érhetnek még meglepetések az óriási adathalmaz átvizsgálása során. Negyvenezer áldozat nevét azonban nem tartom valószínűnek, hogy sikerül összeírni. A levéltárban létezik egy olyan könyv is, amely a Likvidált magyarok könyve nevet viseli. Ebben több mint ezer magyar neve található.

Minek alapján döntöttek arról, hogy kit tekintenek háborús bűnösnek?

Mezei Zsuzsanna

- Mintegy 8200 magyart kezeltek „háborús bűnösként" Vajdaságban. A megszállók és az együttműködők bűncselekményeit kivizsgáló vajdasági bizottságnak minden helységben volt helyi szervezete. 1944 novemberében, amikor már sokakat kivégeztek, elkezdték gyűjteni a feljelentéseket. Bácskában, Bánátban és Szerémségben összesen 350 ezer feljelentés gyűlt össze. Volt olyan személy, akit többször is feljelentettek. Bácskában a feljelentések alapján nyolc „háborús bűnös" kategória létezett. Az első csoportba tartoztak azok, akik a magyar hadsereg bejövetelekor bűnt követtek el, pl. ha valaki örülni merészelt, akár úgy, hogy integetett a bevonuló magyar hadseregnek. A második csoportba kerültek azok, akik bevonultak a magyar hadseregbe. A harmadik csoportba sorolták a razziában résztvevőket. A negyedikbe a különböző táborokban elkövetett bűnök felelőseit. Ötödik csoportba tartoztak a kényszersorozások felelősei, a hatodikba a kényszermunkával kapcsolatos bűnös elkövetői, a hetedikbe az elhurcolásban, deportálásban érintettek és végül a nyolcadikba a vagyon ellen elkövetett bűnök vétkesei. Emellett minden magyar párt tagját háborús bűnösként kezelték. De a falu dobosa, vagy a mezőőr is háborús bűnös volt. Aki nem fért bele ebbe a nyolc csoportba, azt egyszerűen népellenségként kezelték. Az esetek túlnyomó részéből az is kiderül, hogy az 1944-es kivégzések összefüggésben vannak azzal, ami 1942-ben a razzia időszakában történt. Nem hallgatható el, hogy a legtöbb embert még azt megelőzően kivégezték, hogy kiderülhetett volna róluk, hogy háborús bűnösök. Bánátban és Szerémségben másként csoportosították a háborús bűnösöket.

A magyar hadsereg visszavonulásakor hagyott-e hátra olyan nyomokat, amely megkönnyítette az 1944/45-ben kivégzendők kiválasztását?

tokesvergodonel- Igen. Az újvidéki polgármester irodai íróasztalának fiókjában pl. a Nyilaskeresztes Párt összes vezetőjének a neve ott volt. Ugyanígy ott volt az a névsor is, amely a polgármester beiktatásán díszvendégként részt vevő személyekről tanúskodott. Ezeket mind kivégezték. Az Óbecsét elhagyó magyar katonaság pedig az egész dokumentációját egy magánházban hagyta, ami a

Tőkés László az idei koszorúzáson

partizánok kezébe került. Emiatt sok embernek meg kellett később halnia.

Kik hajtották végre a kivégzéseket? Erre vonatkozó adatokkal találkozott-e a levéltár anyagának a vizsgálatakor?

- A kivégzettek könyvében, amely, mint említettem több mint ezer áldozat nevét tartalmazza, az OZNA-t jelölik meg, mint a kivégzések elrendelőjét és végrehajtóját.

 

http://www.vajdasagma.info/cikk.php?ar=tukor&id=3722

Komentari
Dodaj Novi Pretraga
Dodaj komentar
Ime:
Email:
 
Websajt:
Naslov:
UBBCode:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Morate navesti anti-spam kod koji stoji na slici.
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Interview

News image

levi - box1

Feuilleton

News image

Gradovi

News image

levi - box2

Custom HTML advanced (JTricks.com)

Najnovije

Gledajte, ljudi Sulejmana...

Da ne bude zabune, svako je vlastan da ...



Лихт: Спречавање имиграције било би пропаст Европе

Сви који имају трајно пребивалиште на територији једне ...



Declaració de Subotica per a la preservació del teixit històric de la ciutat

Doctora en Arquitectura/Historiadora de l'Art, Subotica, aviktorija@hotmail.com/ ...



The Subotica Declaration for Preserving Urban Historic Fabric

Subotica (Szabadka in Hungárián) maintains a rich Art ...



Diurnarius

Story

News image

Tiha noć, sveta noć

** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav...



News image

Subotica na markama

** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom...



News image

Szüreti szabályok

Elmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés...



News image

A kertészsor sor(s)a

Kertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb...



Relax

News image

Hatékonyság

Egy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn...



News image

E, to kod nas ne može

Dogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj...



News image

A helyes táplálkozásról

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé...



News image

Policajac kaznio policajca - samog sebe

Prema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst...




© 2009. DIURNARIUS
Impressum

JoomlaWatch Stats 1.2.7 by Matej Koval