Kasza kipakolt
Press clipping
piše: Kubát János   

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tiszteletbeli elnöke - alaposan átértékelve tisztségének tényleges jelentését - kipakolt. Nemaagoston_2 a Demokrata Párt (DS) magyarnyelvű napilapjában a Magyar Szóban, ahol emlékezetes vallomásos nagyinterjúban ecsetelte Kubát Jánosnak, a lap akkori politikai megmondhatójának, mi minden volt jó az ő idejében, hanem az újvidéki szintén DS-hez közeli Dnevnik napilapban.

Most csak abban reménykedhetünk, hogy a gyorsreagálású „közéleti napilap" pár nap múlva átveszi a maga módján kordokumentum Kasza-interjút.

A VMSZ tiszteletbeli elnöke a szerb napilapnak adott interjúban csokorba szedi a VMSZ, illetve csúcsvezetőinek hibáit. Mielőtt rátérnénk a Kasza-féle, különben a magyar közvéleményben már ismert tézisek elemzésére, fogalmazzunk meg egy hipotézist. Eszerint Kasza a vajdasági magyar politikai elitnek ahhoz a szegmenséhez tartozik, amely a magyar kisebbség kérdését és saját viszonyát a szerb hatalomhoz, kezdettől fogva a személyes, legfeljebb csoportja hasznának a prizmáján keresztül szemlélte. S ami rosszabb, cselekedeteit is ez a szemlélet határozta meg. Kasza a tíz gazdag magyar vajdasági csoportjának egyik tagja, viselkedése modellértékű.

A modell jellemzői megtalálhatók a Kárpát-medencében élő magyar közösségek helyi hatalomhoz simuló képviselőinek megnyilvánulásaiban is.

A magyar politikai elitek helyi hatalomhoz simuló szárnya a partnerség bűvöletében ilyen-olyan kifogásokkal elfogadta a hatalom által felállított bizalmi minimumot. Ennek lényege, hogy a magyar politikusok, ha kormányzati felelősséget vállalnak, nem követelhetnek autonómiát. Emlékezetes, hogy Kasza József - „technikai koalícióban" Milosevic szocialistáival - Amerikából hazatérve diadalittasan jelentette be: a tengeren túl nem támogatják az autonómiát. A nemzetköziekkel folytatott megbeszélések során hasonló véleményeket hangoztattak a Kárpát-medencében működő többi nagy „érdekvédelmi szervezet" képviselői is.

Jellemző momentum az is, hogy a „kormányzati felelősségvállalók - tekintettel a magyarok evidens autonómiaigényére - az általuk ellenőrzött magyar sajtó üdvrivalgása közepette egymásra halmozták az autonómia-tanácskozásokat, a különféle kisebbségvédelmi dokumentumokat.

Harmadik jellemzője a magyar politikai elitek helyi hatalomhoz simuló szárnyának, hogy a kisebbségi jogok érvényesítését célzó média-megnyilvánulásaik - a gazdasági előnyök megszerzésére irányuló igyekezetükkel ellentétben - rendre eredménytelenek maradtak. A sok autonómia-tanácskozást és állásfoglalást a tettek már nem követték.

A Kárpát-medencében zajló korszakváltás következményeként ez a „partneri viszony" megszűnt, s a kapcsolatok most egy alacsonyabb szinten jönnek létre.

Negyedszer, s ez már az alacsonyabb szintű kengyeltartó státus következménye, gyakorlattá válik, hogy a magyar politikai elitek helyi hatalomhoz simuló szárnya új feladatot kap: neki kell beadni nemzettársainak - természetesen megfelelő médiatámogatással - a keserű pilulákat, amelyek a többségi hatalom nemzeti érdekeinek érvényesítését szolgálják. Kell-e mondani, hogy ebben a szakaszban az autonómia még csak meg sem említtetik?

Kasza, a jó diák

Kasza József a szerb napilapnak adott interjúban kipakol: bántja, hogy a VMSZ vezetői hozzá, a tapasztalt öreghez nem mennek tanácsért. Szemére hányja Pásztornak, hogy 2008-as választások idején nem fogott össze a horvátokkal és a bunyevácokkal. Elfelejti, hogy azok, csakúgy, mint a szlovákok, már a választások előtt az „Európába induló" DS-hez soroltak be.  Az ok egyszerű. A vezető szerb párttól több haszonra számítottak, mint a magyaroktól. Kasza nem veszi észre, hogy időközben korszakváltás történt. S hogy a VMSZ is csak azért nem állt be a sorba, mert közben létrejött a Magyar Koalíció.

Kaszát zavarja a magyar összefogás. Ugyanakkor örül is neki, mert így a VMSZ-re háríthatja a felelősséget, és köntörfalazás nélkül ismételheti el a DS által Szabadkán hangoztatott érveit.

Ezek között a legsúlyosabb, hogy a VMSZ Szabadkán hátráltatta a fejlesztések megvalósulását.  Mintha a pénztől duzzadó városi költségvetés felhasználását maga Pásztor akadályozná.

S szög mint majdnem mindig, itt is kibújik a zsákból. A DS-nek is érdeke, hogy a Kasza által megkezdett színházépítés leállását Pásztor nyakába lehessen varrni. (Kasza hatalmának, s nagyzási hóbortjának emlékműveként e monumentális épület néhány fala, sorsának beteljesedését várva ott meredezik Szabadka főterén.) Ilyen továbbá a befejezetlen fedett uszoda is, melynek építéséhez még Milosevic ígért Kaszának támogatást. Feltételezhetően nem azért, mert a magyar érdekeket konokon szembehelyezte volna a Milosevic-klán törekvéseivel.

De, Kasza nem hagyja magát, kimondja a végső szentenciát: Szabadkán nem magyartalanítás zajlik, hanem a város működésének megjavítására történnek intézkedések.

Hát ez az. A DS-es szerb polgármester is ezt hajtogatja.

Téziscsere

Csakhogy nem erről van szó.

Senki sem állítja, hogy a VMSZ nem tévedett. Dehogy nem, hiszen félmunkát végzett. Létrejött ugyan a Magyar Koalíció, de a választási kampányban a magyar közösség érdekeinek hangoztatása, elsősorban a közös autonómiakoncepcióban megfogalmazott követelések háttérbe szorultak. Pásztor az ígérgetés síkján kelt versenyre a DS-el, ott, ahol eleve nem nyerhetett. Ha ugyanis az ígéretekről van szó, a választók jobban hisznek a szerb vezető pártnak, mint a VMSZ-nek. Mindemellett Pásztor előre ivott a medve bőrére. Abból a pénzből ígért fűnek-fának támogatást, amely a tartományi nagyberuházási alapba máig sem érkezett meg. S ha befut is, arra bizony elsőnek nem Pásztor, hanem Pajtic, a DS-es tartományi kormányfő teszi rá a kezét.

Másik nagy hibája a VMSZ-nek, hogy a DS-el belement egy balkézre kötött választás utáni koalícióba. Aminek eredményeként a párt ugyan a funkciókat tekintve többet kapott, mint amennyi az egész Magyar Koalíciót megillette, de nem ingyen. Autonómia helyett le kellett nyelnie a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, amely a magyar választótestület felét átengedi DS-nek, s lehetetlenné teszi a legitim nemzeti tanácsok megválasztását. Lemondott továbbá a magyarok részarányos parlamenti képviseletéről, s belement a Nemzeti Közösségek Tanácsának megalakításába. (Ez az a testület, amelyet a köztársasági és tartományi képviselőházban hoznak létre, a nemzeti tanácsok amúgy szükségtelen kézi vezénylésének biztosítására.) Hogy a magyartöbbségű körzetek kialakításáról, a bíróságokról és más fontos kérdésekről most ne is beszéljünk.

A harmadik út, a konstruktív ellenzékiség

Miután a VMSZ képviselői a szerb képviselőházban nem szavazták meg a költségvetést, amelyben az alkotmánnyal ellentétben nem jutott pénz a vajdasági nagyberuházási alapnak, pillanatok alatt kiderült: a DS csak addig tartja elfogadhatónak a balkézre kötött koalíciót a magyar párttal, amíg az engedményeket tesz.

S ezen a ponton válik világossá, ki hol áll. Kasza, azzal, hogy a VMSZ-t és annak elnökét kívánja felelőssé tenni a szabadkai hibákért, amelyeket ő maga és a DS követett el, a helyi többségi hatalom exponenseként, voltaképpen félre akarja vezetni a magyar szavazókat. Hogy kiábránduljanak a magyar pártokból, s inkább az európai utas DS felé vegyék az irányt. (Mellesleg ez a jól látható célja a Magyar Szónak is.)

Mit lehet erre mondani? Kasza a Dnevniknek adott interjúban újra odasimul a többségi szerb hatalomhoz, s mellőzi a vajdasági magyarság alapérdekeit. Ez nem a VMSZ tiszteletbeli elnökéhez méltó cselekedet.

Ami a VMSZ-t illeti, most egymás után hozza a jó döntéseket. Ezek közül a legfontosabb Pásztor kijelentése, hogy a VMSZ Szabadkán kilép a végrehajtó hatalomból, de önként nem mond le a többi általa viselt funkciókról. Sem a községi képviselőtestületben, sem az általa ellenőrzött közvállalatokban. Nem kíván sem behódolni, sem teljesen ellenzékbe vonulni. Ha ezt az utat össze tudja hozni a konstruktív ellenzékiséggel, aminek értelme csak akkor van, ha minden esetben fellép közösségünk érdekeinek védelmében, így a Szabadkán zajló magyartalanítás ellen is, ezt csak támogatni lehet.

Ebben a tevékenységben a Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) partnerre talál.

(Ágoston András,VMDP Hírlevél, www.hufo.info, 22. szám, 2010. január 28.)

Komentari
Dodaj Novi Pretraga
Dodaj komentar
Ime:
Email:
 
Websajt:
Naslov:
UBBCode:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
Morate navesti anti-spam kod koji stoji na slici.
 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

Interview

News image

levi - box1

Feuilleton

News image

Gradovi

News image

levi - box2

Custom HTML advanced (JTricks.com)

Najnovije

Dokle će nam Dudova šuma ostati pluća grada?

Govoreći o šumama, Subotica ima ne samo njih ...



Najlepši delovi šuma na pesku

** Često se govori da mi stanovnici severne ...



Natura i Emerald

** Koncept i praksa zaštite prirode se u ...



Još jedno umiruće panonsko jezero

Kelebijsko je najstarije vodeno telo okoline grada, voda ...



Diurnarius

Story

News image

Tiha noć, sveta noć

** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav...



News image

Subotica na markama

** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom...



News image

Szüreti szabályok

Elmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés...



News image

A kertészsor sor(s)a

Kertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb...



Relax

News image

Hatékonyság

Egy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn...



News image

E, to kod nas ne može

Dogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj...



News image

A helyes táplálkozásról

Mi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé...



News image

Policajac kaznio policajca - samog sebe

Prema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst...




© 2009. DIURNARIUS
Impressum

JoomlaWatch Stats 1.2.7 by Matej Koval