| Orbán-kereszt |
| Story |
| Diurnarius |
|
Az 1850-es évektől kezdte a város a kialakuló fürdőhely északi részén található futóhomok, az ún. Kistompai buckák kiparcellázását, melyen szőlőültetvények és gyümölcsösök telepítésével kívánta megkötni a talajt. Ekkor alakul ki a mai település magvát ÉNy-DK irányban átszelő út, a Főút, amelyet a későbbekben Orbánfalvi főútnak neveztek.1 Az 1869-ben megépült alföldi-fiumei vasút palicsi állomásának közelében 1881-ben egy kőkeresztet állítottak a vasút északi oldalán kialakuló hegyközség, Orbánfalva lakói. Az adományok begyűjtését és a kereszt emeltetésének adminisztratív munkáját a szőlősgazdák képviselői: Millassin Jakab,2 Gábolty Miklós és Krőnung Mihály végezték el. A megnevezettek 1881 júniusában fordultak egy beadvánnyal a Városi Tanácshoz:3
A palics indóház szomszédságában levő szőlők tulajdonosai az ültetvény kezdetekor védszentül sz. Orbánt választották 's e napot azóta meg is ünneplik 's ezen területet palics-Orbánfalvának nevezték el, - hogy ezen elnevezés megmaradhasson, kötelességünknek ismertük ezt a ttes tanácsnak bejelenteni azon alázatos kérelmünk mellett, kegyeskedjék megengedni, hogy ezen terület „palics Orbánfalfva" elnevezését továbbra is megtarthassa - 's ezen elnevezést kegyessen megerősíteni. Őseinktől öröklött buzgó religiosításunk folytán jótékony adakozásbol egy szent keresztet is rendelvén, 's azt meg julius havában felálítani és felszentelni ohajtjuk. Azonban kalocsárol 1881 évi junius 21-én 1467 sz. a. kelt utasitás folytán, oda lettünk utasítva, hogy megrendelt kőkeresztünk felálítása csak azon esetben fog megengedtettni, ha ennek fentartására szabályszerűleg meghatározott 54 frt alapítványi tőkét kifizetendjük. Ennyi pénz öszeggel nem rendelkezhetvén, miután mi, e terület tulajdonosai szinte városunk adózó polgárai vagyunk, 's nagy áldozatok mellett beültetvén e terület sivány homokját, ez által a város tulakdonát képező palicsi fürdő jövőjének előmozdítása és felvirágoztatására is tevékenyen járulunk, a legmélyebb alázattal esedezünk, kegyeskedjék eme nem remélt 54 frt szükségletet a mondott czélra városunk házipénztárából részünkre kegyessen megszavazni és kiutalványozni, hogy ohajtott szent czélunkat akadálytalanul elérhessük. Kérelmünk megujítása mellett, a legmélyebb tisztelettel maradtunk Szabadkán 1881 évi junius hó 26-án A ttes Tanács legalázatosabb szolgái a palicsi szölötulajdonosok megbizásábol: Milassin Jakab kir.bíró és szőlő tulajdonos Gábolty Miklos Krőnung Mihály mint a palicsi szőlőtulajdonosok megbizottjai
Az érseki hivatallal is sikerült megegyezni, mert július 28-án megáldották a felállított keresztet. Az eseményt a Bácskai Ellenőr az 1881. július 24. számában4 harangozta be: A PALICS-ORBÁNFALVI KERESZT FELSZENTELÉSE ... f. é. Julius 28-án felszenteltetik. Milassin Jakab elnök ... Tormásy G. az 1881-es évre vonatkozóan a következőket írja 1883-ban: 1881-ben a palicsi fürdő mellett, az indóház átellenében emeltetett díszes kőkeresztet Milassin Jakab kezdeményezésére egybegyült adományokból. Iványi I. két helyen is megemlíti a monográfiájában (1892): Meg kell itt még említenünk, hogy a palityi vasúti állomással szemben levő szőlőterületet mintegy évtized őta Orbánfalvának szokták nevezni, és Milassin Jakab járásbíró és ottani szőlőbirtokos utánjárására épen az állomással szemben levő üres térre 1881-ben szép kőkereszt állíttatott fel, melynek talapzatán szt. Orbán püspök szobra áll szokott jelvényével, hordóval és szőlőfürttel. - majd néhány fejezettel később: Palityon a vasúti pályaudvarral szemben 1881-ben az u. n. Orbánfalván egy díszes kőkereszt emeltetett Millassin Jakab kezdeményezésére begyűlt adományokból. Mokossay M. keresztjegyzékének 161. számú objektuma (1901): 161. Crux lapidea ad stationem Palics ex oblatis fidelium a 1881 1/I erecta et 108 coron provisa. A Penavin-Matijevics helynévtárban (1976): Orbán-kereszt; kereszt, Szent Orbán tiszteletére emelték 1881-ben. Az újabbkori monográfusok is megemlítik: 1881. Milassin Jakab járásbíró, szőlőbirtokos utánajárására felállították az Orbán-féle kőkeresztet. - írja Stadler Aurél a Palics története c. munkájában. A helyi lapok Palics-Orbánfalvának nevezik az alföldi-fiumei vasút északi oldalán kialakuló új települést, a megnevezés nem lett közkeletű, hiszen 1881-ig a hegyközség sem alakult meg. A keresztállítás kapcsán ezt a kérdést is érintette a Tanács Kérvényi bizottsága a szeptemberben megtartott ülésén:5 Tekintetes Közgyűlés
Folyó évi 5624. szám alatt kelt elnöki meghagyással a palicsi szöllötulajdonosok folyamodványa, melyel a palicsi indóház szomszédságában levő területet Palics-Orbánfalvának elnevesztetni 's az ott felállitott kereszt fentartására szabályszerűleg meghatározott 54 ft alapitványi tőkét kifizettetni kérik, - a véleményes javaslati tétel végett a kérvényi bizottságnak kiadott. Ezen elnöki meghagyás folytán van szerencsénk tisztelettel jelenteni, miszerint a bizottság ez ügyben véleményével oda járul, hogy a kérelmezett 54. ft.nyi alapítványi tőke megszavazható lenne; ellenben a „Palics-Orbánfalva" elnevezést a bizottság még most időelőttinek tartja, mert a kérdéses terület még nem képez községet. Szabadkán 1881 szeptember 23 Pertich Mihály főkapitány mint biz. elnök Vojnics Pál biz. jegyző
Az öt nap múlva megtartott közgyűlésen tárgyaltak a jelentésről:
1881-ik évi Szept. hó 28-29-én Szabadkán tartott rendes havi közgyűlés jegyző könyvének Kivonata: 5624/220 sz. a. tárgyaltatott a kérvényi bizottságnak f évi 5624 sz. a. az elnöki meghagyás folytán leadott jelentése melyel a Palicsmelletti szőllő tulajdonosoknak ... A kérvényi bizottság ezen javaslata folytán a kérelmezett 54 ft - mint a kereszt fenntartására szabályszerűleg megállapított alapítványi összeg - a kivánt czélra a közgyűlés részérűl ezennel megszavaztatik. A palicsi indóház szomszédságában elfekvő területre nézve a „Palics - Orbánfalva" elnevezés - mivel a kérdéses terület még nem képez községet - a közgyűlés részérűl még időelőttinek tartatik, 's erről a gazd. tanács a megszavazott 54 ft alapítványi tőke szabályszerű utalványozása végett kivonatilag folyamodók pedig tudomásvégett felzetileg értesíteni rendeltetnek. Kiadta Kuluncsits Jósef főjegyző
A kereszt idővel igazi tájékozódási ponttá vált a sajtóban és a hivatali levelezésben. Részlet a Bácskai Hírlap 1905. febr. 10.-i számából: Az itatás az Urbán kereszti főút végén a sarkon a Török-féle kuton, vagy az özv. Lang Józsefné kutján - fog történni. A városban nagyszámban élő szőlő- és gyümölcstermelő örömére, a XIX. század második felében divatba jött Szent Orbán-püspök névnapjának (május 25) a megünneplése. A helyi újságok évente beszámoltak erről az eseményről. A város körönként szervezette meg a népi mulatságot. Különösen a 6. és a 8. körben volt népszerű az Orbán napi búcsú. Orbánfalva sem maradhatott ki a népünnepélyből - a helységben körmenetet szerveztek a kereszt környékén. A egyház nem fogadta kitörő örömmel ezeket az ünnepségeket, mert ha a fagy megsemmisítette a termést, besározták a keresztet, vagy tojással, rothadt krumplival, káposztával dobálták meg. Az I. világháborút követően a kereszt az eredeti helyén maradt, viszont megrongálták, mert az 1940-ben készült fényképen láthatóak a talapzati korona és a korpusz alatt elhelyezett Szent Orbán-dombormű kisebb sérülési. A fotót a Subotička Danica 1941-es Kalendáriuma közölte Raspelo i kip Sv. Urbana na Paliću (Feszület és Szent Orbán-szobra Palicson) aláírással. A fényképen jól láthatók az apró részletek és a homokkő alapba ágyazott kovácsoltvas kerítés, valamint a terméskőből kialakított két lépcsős alapzata. A homokkőből készült, egyenes végű keresztszáron elhelyezett tartozékok sajátanyagúak: az INRI-tábla, alatta a korpusz és az egyméternyi magas Szent Orbán szobor.7 Mivel nem maradtak levéltári adatok, sem a sajtóban megjelent cikkek, nem tudtuk pontosan letisztázni az elmúlt évtizedek történéseit. Feltehetőleg közvetlenül a háború után ledöntötték és megsemmisítették a keresztszárat a mellékekkel. A csonkán maradt talapzatát idővel áthelyezték a templomkertbe, a Szép-kápolna mögé. Az eredeti helyén hagyott Milassin-féle kereszt alapzatára pedig ráhelyezték a Gyukity-féle közkeresztet, amelyet 1904-ben állítottak számunkra ismeretlen helyen.8 A keresztdarabok cseréjének, áthelyezésének pontos idejét sem sikerült kikutatni - bizonytalan a Rajšić S. által közölt adat, hogy mindez a hatvanas években történt. Nem tudni mi volt a tervük a palicsi plébánosoknak az új helyre hozott Orbán-kereszt talapzatával. Marko Kopunović plébános a hatvanas években a temetőből áthozott egy kőangyalt, amelyet nem a legszerencsésebben Szent Orbán-szoborrá alakított. Eltávolította az angyal szárnyait, cementből bajuszt, szakállat, valamint süveget készítetett, majd a szőlőtermelők védszentjének a jelképeivel, a hordóval és szőlőfürttel is ellátta az új szobrot. Az adatközlők és Rajšić S. szerint a templomkertbe hozott kereszttalapzatra akarta helyezni, de ehhez nem járultak hozzá az egyházi hatóságok. Azóta is a templomkertben áll egy nyírfa törzsének közelében, a Kápolna utcai (a mai Sztapár utca) bejáratnál. Jelenleg is a templomkertben, a Szent Orbán-templomot és a kápolnát összekötő út déli oldalán, a kápolna mögött található a nyugati tájolású kőtalapzat, amelynek az eredeti felirata ma is jól olvasható:
|
Povezani članci
levi - box1
levi - box2
Custom HTML advanced (JTricks.com)
![]() |
Legfrissebb
Dokle će nam Dudova šuma ostati pluća grada?Govoreći o šumama, Subotica ima ne samo njih ... |
Najlepši delovi šuma na pesku** Često se govori da mi stanovnici severne ... |
Natura i Emerald** Koncept i praksa zaštite prirode se u ... |
Još jedno umiruće panonsko jezeroKelebijsko je najstarije vodeno telo okoline grada, voda ... |
Story
Tiha noć, sveta noć** Božićna pesma Tiha noć, sveta noć, koju na božićnoj ponoćnoj misi pevaju stotine miliona vernika u svetu, proslav... |
Subotica na markama** Predstavljanje neke zemlje, kraja ili grada, ili bilo kakve znamenitosti na poštanskim markama djelatnost je kojom... |
Szüreti szabályokElmúlt a szüret ideje - ha csak valaki nem hagyta meg a fürtöket, a téli fagyokra várva, hogy ízes jeges bort kés... |
A kertészsor sor(s)aKertészettel foglalkozott az ottani lakósság, ezért is kapta a Kertészsor nevet az a házsor ami közvetlen a keleb... |
Relax
HatékonyságEgy állítólag közismert anekdota szerint egy menedzser, aki valami közbejött elfoglaltság miatt nem tudott elmenn... |
E, to kod nas ne možeDogodilo se, čitam, pre nekoliko dana, na radost (pojedinih) francuskih medija, koji nisu odoleli da ispale pokoj... |
A helyes táplálkozásrólMi már régen tudjuk, hogy a LIBATÖPÖRTYŰ növényi eredetű étel, - hiszen ki látott még húsevő libát?! De ilyen szé... |
Policajac kaznio policajca - samog sebePrema jednom od navodnih pravila koja određuju koja je vest zanimljiva za medije, a koja nije, ne predst... |
© 2009. DIURNARIUS
Impressum













Tekintetes Tanács!
A helyi lapok is érdemesnek tartották újsághírbe foglalni a fentieket. A Szabadkai Közlöny az 1881. október 2.-i számában jelentést közöl a közgyűlés szeptember 28-i üléséről: Milassin Jakab és társainak Palics-Orbánfalvának elnevezése iránt benyújtott kérvénye mellőztetik, az ott felállított kereszt fenntartási alapjára azonban 30 frt megszavaztatik. Az 1881-es keresztállítás és a helynévre vonatkozó kezdeményezés végülis meghozták az eredményt és a Penavin-Matijevics-féle helynévtárban már ez olvasható: Orbánfalva; településrész, az 1881-ben épült vasútállomás körül kialakult település, nevét a településen a Szent Orbán tiszteletére emelt keresztről kapta.
AZ ISTEN DICSŐSÉGÉRE














