Megkérdezték tőlem - még tavaly* -- hogyan jött létre a Literatura na Świecie teljes egészében a vajdasági magyar irodalomnak szentelt száma**. Megígértem, hogy válaszolok, de egy szót sem írtam le... elnézést kérek, de én már akor maradéktalanul a Tolnai Ottót bemutató számra öszpontosítottam (novemberben jelent meg***), nem tudtam tőle szabadulni egyetlen pillanatra sem, mindent későbbre tettem félre.

Lapítotttam, mint egér a seprű alatt, s úgy tettem, mintha nem is léteznék. Nagyon, nagyon régen jelent meg életemben a vajdasági irodalom, még azokban a mesebeli időkben, negyed évszázaddal ezelőtt, amikor végre az első magyar nyelvű könyv fordításán dolgoztam, emlékszem, Gion Nándor Sortűz egy fekete bivalyért könyve volt. Elolvastam más könyveit is és elragadott prózájának mágiája. Arra gondoltam - figyelmet kell szentelni Vajdaságnak. De nem tudtam akkor egyetlen más könyvhöz jutni, valamivel többet megtudni az ottani írókról - még Magyarországról is nehezen lehetett könyveket kapni melyek a jugoszláviai irodalmoről szólnának. Sok éven át Vajdaság terra incognita maradt. Elefejtettem.

Mindadddig, amig néhány évvel ezelőtt nem került a kezembe egy egyszerű kiadvány, egérszürke borítóval, a Wilhelm-dalok című verskötet. Ismertem már egy kicsit Tolnai verseit, de elsősorban folyóiratokból, melyek többnyire véletlenül kerültek a kezembe. Elolvastam és abban a pillanatban elkezdtem fordítani. Nagyon szép költészet volt, nagyon szép világ, szép szereplőkkel... Kifejezései nem engedték, hogy megközelítsem őket, a magyar eredeti és a lengyel fordítás között fal magasodott, mintha a verseknek semmi közük sem lenne egymáshoz, mintha a lengyel Wilhelm egy teljesen idegen volna, saját környezetében funkcionálna, nem lenne önmaga. Éreztem, hogy ez egy személy, aki a világ különböző részein él(het), akár egy mázofsei, mazúriai vagy podlászjei faluban is. Később a kezembe került az Ómama egy rotterdami gengszterfilmben... Elolvastam, s rádöbbentem: ezek a versek csak a jéghegy csucsát képezik, nem lehet azon ülve meghallani, megérteni, látni mi van lejjebb, a hegy talapzatánál, melyen a jéghegy áll. Mindent el kell olvasni. Igaz, nem olvastam el mindent, de a további olvasmányok tanulmányozása során a Tolnai szemével látott bácskai világ lassan leleplezte önmagát, kapui kinyíltak, mindinkább próbára tett, csábított, hívott, s habár az elmúlás a jellemzője, legerősebb tulajdonságát kínálta: a halhatatlanságot. Meghalsz, meghalsz, meghalsz, hangoztatja, de ezek a szavak visszaverődnek mint egy teljesen más visszhang: túlélsz.

Nem az optimizmusról, nem a reményről, nem a jó és a rossz harcáról, az ördögről és angyalról van szó - a NYELVRŐL van szó! A szóról, a mondatról, a szóképről, talán még a vesszöről is. Arról, hogy egy világ hogyan él a nyelvben és fordítva: hogyan él egy nyelv a világban.

Ott van tehát az ilyen Tolnai, ott van Gion, muszáj lenniük más íróknak is, muszáj lennie egy egész irodalomnak - s bebizonyosodott, hogy van. S így született az ötlet a vajdasági számról. Koncz István verseit hangosan olvastuk a szerkesztőségben, élveztük őket. Szintén nagy élvezetett nyújtottak az óriási tehetségű Ladik Katalin személye és a szűkszavú Maurits. Külön rejtély Sziveri, akit, - feltételezem -, nehéz fordítani, nem csak a lengyel, de ugyanúgy más nyelvekre is. Az abban a számban bemutatott minden szerző megérdemli a további figyelmet: Balázs is, Végel is, s az újra jelenlevő Gion. Mégis, magában véve, mindez nekem egy fájó hiány! Domonkos István tökéletes versét, a Kormányeltörésben-t is szándékunk volt bemutatni, melyhez Toldi Éva tanulságos szövege kivánkozott... A vers fordításban maradt (egyébként Toldi Éva szövege szintén) s az utolsó pillanatban döntöttünk: kihadjuk. Ma, habár nagyon elszántan szálltam síkra érte, látom, hogy lefordíthatatlan, hogy a fordítás meg sem tudna közelíteni a vajdasági magyaroknak olyan fontos szöveget. S amikor azt kell megmagyarázni,  miért világraszóló alkotás egy adott vers, akkor inkább könnyebb nem publikálni...

Később, már megbarátkozva Tolnai művével, nagy élvezettel dolgoztam (az egész szerkesztőséggel együtt) a neki szentelt számon. Most hoztam a Költő disznózsírból lektorált szövegét, melynek egy része megjelent a vajdasági számban is, elolvastam egy vagonnyi prózát, tanulmányt, verset. Önfeledten, maradéktalanul belemerültem ebbe a világba. Ez érthető, ha valaki az irodalommal él, ha élvezi a jó verset, a jó prózát, a jó esszét. De ehhez az elismeréshez hozzá szeretném tenni, hogy részemre a Költő disznózsírból a legfontosabb szöveg-regény a változásról, elmúlásról. Természetesen a világ minden regénye arról szól, de ritkán történik meg, hogy egy regény annnyira reményvesztő, reménytelenséget sugalló legyen, s egyben olyan sok reményt nyújtson. Elolvasva ezt a könyvet, az ember igazán másnak érzi magát. Már semmi sem olyan mint azelőtt.

(Fordította: Đorđe Dragojlović)

* A szöveg 2010. vége felé készült, a „ tavaly" a 2009-es évre vonatkozik

** Ez a szám 2009. augusztusában jelent meg

*** 2010. novemberében

Hozzászólások

Hozzáadás Keresés

Hozzászólás
Név:
Email:	do not notifynotify
Website:
Tárgy:
UBBKód:	-szín-világoskékfeketekékrózsaszínszürkezöldvilágoszöldbarnasötétkékolivaszínlilapirosezüstzöldeskékfehérsárga -nagyság-aprókicsiközepesnagyóriás
	Please input the anti-spam code that you can read in the image.

 

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."